Szép, megható levelet kaptam néhány hete és azt gondoltam megosztom, talán lesznek, akik majd úgy érzik, hogy valóban érdemes az önfejlesztéssel foglalkozni. A levelet a Kati engedélyével tettem fel.
Drága Ili!
Hosszú idő óta nem jelentkeztem, de ebben nem a lustaságom játszott főszerepet, hanem az együtt töltött hét hónap után, vagyis a Selfness tanfolyam befejezése után úgy gondoltam, hogy hagyok kifutási időt a tanultak megnyilvánulásának. Vagyis az a lelki, szellemi táplálék, amit átadtál nekünk, az kezdjen el beépülni és működni. Tudod, kísérletező alkat vagyok, mindig kíváncsian várom, hogy miből mi fejlődik ki.
Hát, világgá kiálthatom, hogy működik! Az épülésre fordított idő és energia mindig meghozza gyümölcsét. Jelen esetben a Selfness tanfolyam mellékhatásaként az életem jól koordinált, szervezett, számomra a legmegfelelőbb módon zajlik. Nyugodt és magabiztos vagyok, biztonságot sugárzok magamból. Sokkal nyitottabb vagyok. Mivel intuícióimra természetesen, és határozottan reagálok, mindig értékes "ajándékokat" kapok minden szinten. (tesi, lelki, szellemi) Nem tart már vissza a bizonytalanságom, megosztom a körülöttem levőkkel, így mindenki részesülhet a sok jóból, aki hajlandó elfogadni. Persze van ki ellenáll, csak irigykedni, netán rágalmazni képes, de az ő alacsony rezgéseik nem tudnak megérinteni annyira, hogy fájdalmat okozzanak, vagy hátráltassanak. Párommal, gyerekeimmel érezhetően változott a kapcsolatunk. A lányommal, fiammal eddig sem volt gond, de most nem csak szeretnek, hanem érzem a tiszteletet is. Elfogadják és kérik is a segítségemet, tanácsomat. Szorgalmasan írom a hálakönyvemet is, hiszen megtapasztaltam már, hogy a gondolatnak leírt formában még erősebb a teremtő ereje. Az önismeretet segítő technikák használata, a tarot kártya mind, mind igen jó segítőtársaim lettek az elmúlt időkben. A boldogság állapotának elérése nem is olyan bonyolult, csak egy jó segítőt kell találni, elfogadni, dolgozni magunkon egyre mélyebben, hogy egyre magasabbra jussunk, merni megélni a jót és alázatos szívvel megköszönni.
Kedves, drága Ili, úgy gondolod, hogy ezek után, hogy azt a tudást és szeretetet amit nekünk átadtál, attól másokat megfosztanál? Ezt a terhet nem veheted a vállaidra! Az élet küzdelmes, néha azért kell nap, mint nap fáradni, hogy elfogadják tőlünk a jót, hiszen annyi szélhámos, csaló és áltanító működik, hogy már csalódottak az emberek. Te kellesz, mint a levegő, a mosoly, a tavaszi napsütés, mely pusztán a létével az élet örömére tanít.
Ezerszer is köszönöm, hogy megtaláltalak!
Szeretettel
Kati
Én köszönöm kedves Kati, hogy megismertelek és a leveled hatására döntöttem úgy, hogy újra indítok Selfness csoportot. Én is sok inspirációt kaptam tőletek, és azon leszek, hogy átadjam a tudásomat!
Köszönöm!
Ili