A személyes képességek selfnessel fejleszthetőek
A személyes képességek selfnessel fejleszthetőek
A személyes fejlődés folyamatos tevékenységgel érhető el. A kampányszerű tevékenységek legfeljebb olyan hatást érnek el, mint egy önfejlesztő könyv elolvasása. Többször írtam már erről a jelenségről, mert gyakran találkozom azzal, hogy „nekem ez sem segít” „olvastam ezt is, és azt is és mégsem történik semmi”, „már mindent kipróbáltam, nálam nem működik”, „az én problémámra nincs megoldás”. Az is gyakori, hogy valaki minden tanfolyamra, tréningre elmegy és csalódottan csak annyit mond, hogy ez is olyan, mint a többi….
Mi is az, ami hiányzik?
A folyamatosság és a kitartás. A kampányszerű „önfejlesztés” olyan, mint amikor egy pattanást alapozóval rejtünk el. Pillanatnyilag egy kicsit jobb, hiszen legalább mások nem látják, viszont mi egész nap érezzük, hogy ott van az arcon az a fránya pattanás.
Az természetes, hogy ha valaki elindul az önismeret útján, akkor keresi a módszereket, a tanítókat, viszont ha évek óta csak újabb módszereket keresel, és még mindig nem találod a megfelelő tanítót, mestert a magad számára, érdemes egy kicsit lassítanod és elgondolkodni, hogy mi is az, amit igazán szeretnél.
Az alábbi listában olyan eszközöket olvashatsz, amelyek hozzájárulnak a személyes fejlődésedhez. Mindössze egyetlen feltétele, hogy folyamatosan csináld!
- Folyamatos tanulás. Aki megérti ennek a fontosságát és életének részévé teszi, az képes felelősséget vállalni a saját sorsáért. A tudást soha senki nem veheti el tőled, és jöhet bármilyen válság vagy katasztrófa a benned felhalmozott tudás mindig elérhető sőt, a tapasztalataiddal ezt a vagyont csak növelheted.
- Pozitív gondolkodás. Keresd meg a pozitív oldalát azoknak a dolgoknak, amelyeken nem tudsz változtatni. Mosolyogj és használd a humor eszközét, mert képes oldani a feszültséget. Tudod, egy mosoly nem kerül semmibe.
- Őszinteség. Legyél becsületes és tisztességes mindenben, amit teszel. Ez meghozza számodra a becsületet és a tisztességet. Hozd meg a döntést az életedben, hogy őszintén éled és ragaszkodj hozzá mindenáron.
- Egyéniség. Tudatosítsd, hogy egyszeri és megismételhetetlen része vagy a Világegyetemnek az összes erősségeiddel és gyengeségeiddel. Tudd, hogy a többi ember körülötted ugyanilyen megismételhetetlen. A sikeres és sikertelen emberek között mindössze annyi a különbség, hogy a sikeresek a saját erősségeiket még jobban felerősítik, miközben a hiányosságaik tudatosításával képesek változtatni tanulás és gyakorlás által. Fogadd el, a saját kiválóságodat és legyél büszke az egyediségedre.
- Élj a mában. Értékeld a pillanat örömét. Keresd a boldogságot a jelen pillanatban, még az olyan dolgokban is, amelyeket eddig esetleg nem értékeltél. Örülj a természet szépségeinek, örülj egy jó beszélgetésnek, egy jó ételnek, egy mosolynak. Ezt nagyon jól támogatja a meditáció, egy séta a természetben, az önfeledt játék.
- A kommunikáció. Tanulj meg jól kommunikálni, hiszen az emberi kapcsolatokban alapvetően fontos a kommunikáció. A kommunikáció magába foglalja a verbális beszédet, az írást, a hallgatást és bizony a non verbális kommunikációt, a testbeszédet is. A kommunikációs készségeken mindig van fejleszteni való, ezért érdemes ennek tanulását fókuszban tartani. Ha kifejleszted a hallgatás képességét, azt fogod tapasztalni, hogy csodák történnek a kapcsolataidban.
- Fogadd el a hibáidat. Fogadd el, hogy a hibáid előfeltételei a személyes fejlődésednek. A hibák a tanulási lehetőségek. Választhatod a bátorságot a sikerért, amiben esetleg a hibázás lehetősége is benne van, vagy a biztonságot és az átlagos életet. Tanuld meg megbocsátani önmagad hibáit, légy gyengéd magadhoz.
- Fogadd el a változást. A változás állandó része az életnek, örülj a változásnak. A személyes fejlődéshez és sikerhez az egyik elengedhetetlen eszköz a változás elfogadása. Várd izgatottan a változást, várd pozitív gondolatokkal. Ha félsz változtatni, a félelem fog gátat szabni a személyes fejlődésednek.
- Adakozz. A személyes fejlődés nem önző tevékenység. Mit ér az a fejlődés, ha a tudásodat, a képességeidet, a sikereidet nem osztod meg másokkal? Legyél együttérző, és segítsd mások fejlődését önzetlenül, hiszen ez a te fejlődésedet is támogatja. Adakozz őszintén, tiszta szívből akár anyagi, akár szellemi javakat, azzal a biztos hittel, hogy ez sosem leszel kevesebb attól, ha megosztod másokkal.
- Egyensúly. Keresd meg az egyensúlyt az élet minden területén. Tarts egyensúlyt az életben, a munkában, a karrierben, a családban, a kapcsolatokban, a szabadidőben, a sportban, a tanulásban, a spiritualitásban.
- A hála. Legyél hálás az életedben, a hála képes arra, hogy feltöltsön pozitív energiával.
- Lendület. Az élet egy kaland, és tele van izgalmas dolgokkal. Az izgalom mozgalmas és energiát ad, hogy a felsorolt dolgok integrálódjanak és lendületbe kerüljenek. A lendület képes arra, hogy a siker és boldogság gyorsabban megvalósuljon az életedben.

Te hogyan fejleszted a személyes képességeidet? Mi az ami most hiányzik?
Albu Ili
Hozzászólások
A tapasztalatom az, és véleményemmel nem vagyok egyedül, hogy a kommunikációt gyakorlatban lehet megtanulni. Lehetőleg kiscsoportba (max. 10- 15 fő), olyan módon, hogy folyamatos visszajelzést kapj. Tehát az egyszerre 50-100 fős előadások az egyén számára annyi tanulást hoznak mint egy könyv elolvasása.
Mint ahogyan kerékpározni könyvből nem lehet megtanulni, és még az sem elég, hogy valaki tökéletesen bemutatja hogyan kell csinálni. ezért nem működik a nagy csoport mert az oktató, tréner nem képes egyszerre annyi személyre figyelni.
Csodák nincsenek, viszont a folyamatos tanulás, gyakorlás rendkívüli eredményekre képes.
Javaslom, hogy először vedd számba, hogy mi az ami megy, mi az ami nem megy, majd válassz ki egy olyan dolgot amelyen változtatni szeretnél és először azt gyakorold be. Tükör előtt, felvenni, visszahallgatni , gyakorolni ismerősökkel, családdal,- visszajelzést kérni- majd idegenekkel is.
Rövidesen a selfnesscafen is fogok tartani kommunikáció témában gyakorlati rövid előadást, ha van kedved gyere majd el.
Addig ajánlom az oldalon megjelent cikkeket.
A selfnessporta.hu oldalon az alábbi cikkeket írtam kommunikáció témában:
selfnessporta.hu/.../...
Milyen téma érdekel a kommunikáció területén?
Milyen módját ajánlanád a kommunikációban való fejlődésnek? Nekem ez sok galibát okoz az életemben és szívesen javítanék rajta. A tréningek árát sajnos nem áll módomban kifizetni, tudsz esetleg ajánlani egy olcsóbb lehetőséget?
Nagyon jól összefoglaltad különben, van mit tanulni belőle!
Köszönöm és minden jót kívánok!
Andrea
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.