IWIW megosztásFacebook

Egyik nap az utcán hallottam egy anyukát amint a kamasz gyerekének éppen azt mondta, hogy: „Légy hálás!”. A kamasz szemmel láthatólag úgy tett mintha meg sem hallotta volna az anyja szavait. Miközben elhaladtak mellettem néztem a nő megkeményedett arcvonását és a lágyság legkisebb jelét sem véltem felfedezni abban a pillanatban. Arra gondoltam, hogy ő szokott hálás lenni? Mondott már hálát az Istennek, az Univerzumnak vagy éppen a géneknek, hogy a gyermeke ép, egészséges és értelmes?

elefant_oleles

Abban a pillanatban nem volt a helyén az a kérdés, hogy megkérdezzem az anyukát, hogy mit szeretne, hogyan mutassa ki a háláját a fia? Lehetséges, hogy egy köszönöm szót várt, vagy éppen egy ölelést. Ha ezt mondja ki, akkor még az is lehetséges, hogy a fiú megteszi és akkor mindketten elégedettek. Néha ilyen apróságokon múlik a boldogság.

Biztos vagyok, hogy az életedben számtalan olyan dolog van most, ebben a pillanatban is, amiért hálás lehetsz. Az elmúlt héten foglalkoztál ezeknek a dolgoknak a számbavételével legalább öt percet? Esetleg úgy érzed, hogy semmi olyan nincs a te életedben, amiért hálás lehetsz? Gondoltál arra, hogy hálás lehetsz, azért mert számítógép előtt ülsz ebben a pillanatban? És arra, hogy látod a sorokat, amit írtam? Az már a ráadás, hogy el is tudod olvasni.

hla

Most kérlek, sorolj fel magadban három olyan dolgot, amiért hálás lehetsz. Ha a mai nap, vagy az elkövetkező napokban negatív gondolatod lesz jusson eszedbe ez a három dolog és csak figyeld meg, hogy milyen változást leszel képes teremteni ezzel az egyszerű technikával, hogy felidézed, hogy miért is vagy hálás.

 

HÁLAKÖNYV

Ha megtapasztaltad az előző technika jótékony hatását érdemes kipróbálnod a következőt is:

knyv

  • Szerezz be egy számodra szép, kedves füzetet
  • Mindennap, vagy amikor csak szeretnéd, írd bele mindazt, amiért hálás vagy. Ha kimarad, egy két nap csak folytasd, amikor kedved lesz hozzá. Biztos vagyok abban, hogy, ha megtapasztaltad jótékony hatását, akkor nem fogod abbahagyni!

Én a saját hálakönyvemet néhány évvel ezelőtt kezdtem el írogatni és pozitív hatását megtapasztalva ezt már több csoportban is megosztottam. A tapasztalatom az, hogy akiknek már van HÁLAKÖNYVÜK és folyamatosan írogatják nap, mint nap azokat a dolgokat, amiért hálásak azt élik meg, hogy egyre több dolog van az életükben, amiért hálásak lehetnek. Így ez a folyamatos pozitív áramlás egy emelkedő spirált képez az életükben.


spiral2

 

Amikor a mai nap megbecsülöd azt, amid van és hálás vagy érte, rövid idő alatt azt fogod észrevenni, hogy egyre több mindenért mondhatsz majd hálát.

 

Egyszerűen, azért mert bekerülsz egy pozitív egyre emelkedő áramlatba.

 

Tehát csak gondolj azokra a kellemes dolgokra, értékekre, amelyek már most jelen vannak az életedben és legyél hálás, hogy ezeknek az értékeknek a száma napról napra egyre több legyen!

 

 


Te hogyan fejezed ki a háládat? Hogyan vagy hálás?

Oszd meg kérlek másokkal is a gondolataidat a hálával vagy a hálakönyvvel kapcsolatban.


Hozzászólások  

 
+1 #1 Böbe 2011-04-20 13:16
Nagyon érdekes a hála! Főleg amikor le is írja az ember. Először amikor elkezdtem akkor még csak naponta 1-2 dolgot írtam le, most már az idő előrehaladtával rájöttem, hogy mennyi minden van amiért hálás lehet az ember! Egyre több dolgot tudok naponta felsorolni amiért hálás vagyok! Megváltoztatja az ember véleményét dolgokról,máské pp állunk hozzá dolgokhoz. És előbb utóbb rájövünk, hogy mennyire kis apróságokért is hálás lehet az ember! :-)
Idézet