IWIW megosztásFacebook

Tudod, hogy mi történik a legtöbb vita és veszekedés alkalmával?

A vitatkozó felek saját nézőpontjukat akarják megértetni a másikkal. Ez valahogy nem szokott sikerülni. Hiszen a másik fél is ezt akarja. Mindenki azt akarja: az IGAZAT. A saját igazát! Ilyenkor ez az igazságkeresés eltarthat órákig, napokig, és akár hónapokon, éveken át is.

megmondani

Aztán a gyengébb, vagy az okosabb, vagy nevezhetjük bárhogy is azt a felet, aki meggyőződése ellenére enged vagy behódol és fejet hajt, ezt a konfliktust is jól becsomagolva elteszi magának. Az ilyen becsomagolt konfliktusokból majd egy idő múlva terjedelmes gombócok alakulnak ki a gyomorban, a torokban csak, hogy a leggyakrabban előforduló helyeket említsem. Vannak, akik ezt már át is alakították olyannyira, hogy több ember előtt képtelenek megszólalni.

Azok, akik a konfliktusokból többször jönnek, ki vesztesként egy idő után már egyre könnyebben feladják, hiszen ők úgysem nyerhetnek. Azt élik meg, hogy őket nem hallgatják meg, nem értik meg.

És ők mit csinálnak? Megértik, meghallgatják a másikat? Lehet, hogy csendben vannak, éppen miközben folyamatosan azon gondolkodnak, hogy mivel is vághatnak vissza. Az is lehet, hogy fizikailag ott vannak, csak éppen gondolatban már teljesen máshol kalandoznak. Az egyik legfontosabb szemléletváltás a konfliktuskezelésben az, hogy megértsd a másikat!

Már ma elkezdheted azt a hatékony kommunikációs készséget, ami elengedhetetlen a konfliktuskezeléshez

  • Hallgatás

Egyszerű nem? És épp azért, mert ilyen egyszerű mindenki azt gondolja, hogy ő képes hallgatni. A legtöbb esetben ez a hallgatás távol van a szívből hallgatástól!

hallgat


Adjunk esélyt a másiknak a megszakítás nélküli beszédre.

Amikor szívből hallgatsz, a megértés szándékával, akkor aktívan figyelsz és hozzáteszel valami pluszt. Szívből hallgatva figyelembe vesszük a másikat, a beszélgetés részleteire is figyelünk, és bennünk van a megértés szándéka. Szívből hallgatva a másik ember nézőpontjából akarom megérteni érzelmileg és értelmileg is. Amikor a másik embert szívből figyelem akkor tudatosan figyelem a testbeszédét, az arcát, a hangszínét, a szemét, szemmozgását is és minden apró részletet, az összhatást.

Pszichológiai kutatások alapján a kommunikációnak mindössze 7%-a képviseli a kimondott szavakat, a többi 93%-ot a testbeszéd és a hangszín alkotja.

A következő dolgokra figyelj, ha valóban meg akarod hallani a másik embert
  • Zárd ki a figyelemelterelő tényezőket, mint pl. a telefon
  • Tiszteld a másik ember gondolatait, érzéseit akkor is, ha nem értesz egyet vele
  • Ne szakítsd félbe a másikat
  • Az elmondottakat foglald össze
  • Tartsd fókuszban azt, hogy azért hallgatod, hogy megértsd
  • Figyelj az érzelmi tartalomra

 

Tegyél egy kísérletet és ezekből legalább egyet használj a következő beszélgetésednél, ha eddig nem tetted. Figyeld meg a hatást!

egyensuly

Ne feledd!

Az emberek arra vágynak, hogy meghallgassák, megbecsüljék és megértsék őket. A szívből jövő hallgatással ezt adod a másik embernek.

Amit viszont Te adsz, a világnak azt kapod Te is vissza!

Te mit gondolsz erről? Mondd el a  véleményedet!