A tibetiek szerint négy ilyen nap van az évben. 2012 - ben, most február 22-én, szerdán van az első 10 milliószoros nap!
Ezeken a napon minden, amit teszünk, gondolunk, mondunk, 10 milliószorosan száll vissza ránk. Ezeken a napokon érdemes megtennünk mindent, amiről szeretnénk, ha teljesülne és megsokszorozódva hatna.

Ezeken a napokon az energiák jóval erősebben hatnak, mint máskor. Ilyenkor érdemes arra gondolni, amit szeretnénk, hogy megvalósuljon az életünkben. A negatív érzelmeinket, gondolatainkat pedig könnyebben elengedhetjük. A tisztítások, gyógyítások, elengedések is 10 milliószoros erővel hatnak, azaz minden nagyon gyorsan megteremtődik.
Ezért ezeken a napokon a legjobb, ha már reggel kinyilvánítjuk, mit szeretnénk elengedni, illetve megteremteni az életünkben, és elképzeljük, átéljük (a nap folyamán akár többször is), amint már be is következett, meg is valósult.
Azt mondják, hogy ezeken a napokon a pozitív illetve negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára hatványozódik, ebből kifolyólag a spirituális gyakorlatok végzése kimondottan javallott.
Igyekezzünk, hogy az öröm, a harmónia, a béke és a szeretet járjon át bennünket egész nap, és ezeket az érzéseket terjesszük ki családunk tagjaira, barátainkra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is. Képzeljük el, hogy a Föld és a rajta élők egészségesek, a harmóniát, a békét és a szeretetet árasztja minden, és mindenki! A metta meditáció!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél,10 milliószoros erővel fog hatni!

Tapasztaltad már a 10 milliószoros nap hatását? Osszd meg másokkal észrevételeidet.