Érdekes véletlenek
A véletlenekről annyi mindent mondanak, és azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga története. Néha már zavaró számomra, amikor ezoterikus körökben hallom a folyamatos „véletlenezést”. Hiszem, hogy az okozatnak megvannak az okai, ugyanakkor felesleges azzal a takaróval takarózni, hogy ennek így kellett lennie, ez a sorsunk, nem véletlen történt ez + az!
Elmesélem az én „véletlen” találkozásomat a Kapcsolatteremtő Gyógyítással.
Jó egy évvel ezelőtt épp egy TK záró nap volt, amikor megjelent Kocsis Erzsi, aki szintén járt arra, csoportra. A csoportjaimon nagyon megfigyelem az arcokat és észreveszem rögtön, ha valakivel történik valami a legutóbbi találkozástól. Az Erzsit, mintha kicserélték volna. Az addig többnyire visszafogott csendes halk szavú Erzsi nagy lelkesedéssel beszélt Eric Pearl-ről és a Kapcsolatteremtő Gyógyításról, amit az előző héten tanult meg.
Véget ért a foglalkozás és mivel ez volt az utolsó alkalom a csoport úgy döntött, hogy egy szabad beszélgetésre beülünk egy közeli kerthelyiségbe ezen a júniusi estén. És a véletlen, azt hozta, hogy én éppen Erzsi mellé ültem le.
Erzsi mesélni kezdett a kapcsolatteremtésről. Ekkor én úgy hallgattam, mint egy érdekes történetet és csak megjegyeztem véletlenül, hogy én is kipróbálnám. Erre meg véletlenül Erzsi azt mondta, hogy éppen ráér ma este, és ha van, kedvem szívesen megcsinál egy ilyen kezelést.
Az már egy újabb véletlen, hogy kiderült, hogy mindössze egy utcányira lakunk egymástól.
Ezen az estén történt valami, amit nem igazán tudtam megmagyarázni. Semmilyen más spirituális élményhez nem hasonlított. Éreztem, hogy valami más, amit még nem tudok, hogy hová tegyek.Úgy döntöttem ez után, hogy megcsináltatom az ajánlott három gyógyítást. Erre pár hét alatt került sor még a tavaly nyáron.
Aztán teljesen véletlenül az idén februárban megcsinálta Erzsi a kapcsolatteremtést is.
A mai napig rácsodálkozok erre a kapcsolatteremtés dologra. Annyit tudok, azt érzékelem, hogy ez az energia az életem része.
Most hétvégén teljesen véletlenül felhívott az Erzsi, hogy Eric Budapesten előadást tart délután és foglalt nekem is jegyet. Így megnézhettem, meghallgathattam Eric Pearl-t.
Az előadásról jegyzetet készítettem, amely
ITT OLVASHATÓ ERIC PEARL BUDAPESTI ELŐADÁSÁNAK JEGYZETE
Aki a kapcsolatteremtésről szeretnének bővebben olvasni, vagy kezelésre jelentkezni szívből ajánlom Kocsis Erzsit